Magyar-Német festőművész, grafikus művész, szobrász
Göttingen, 1864 augusztus 9. - Berlin, 1943

Paczka-Wagner Cornelia [született Wagner Cornélia] (Göttingen, 1864 augusztus 9. - Berlin, 1943) magyar-német festőművész, grafikus művész, szobrász.
Férje Paczka Ferenc (Monor, 1856. július 31. – Berlin, 1925. április 20.) magyar-német festőművész.
Apja, dr. Wagner Adolf, a nagy szaktekintély, 1870 óta a berlini egyetem rendes tanára. Anyját, aki Buse-leány volt, három éves korában elvesztette. Az a finom rajz-talentum, mely az anyának megmaradt arckép-rajzaiból nyilvánvalóan kisugárzik, olyan, mint a csíra, mely csak a leányában kellett, hogy kifejlődjék és virágot hozzon.
Fiatalkorában, anélkül, hogy rajzolni tanult volna, mindig a képzeletéből merített dolgokat, jobbára gyermekjeleneteket, képeskönyv-tárgyakat és elvétve nagyobb kompozíciókhoz való tervezeteket rajzolgatott.
A Königliche Akademie der Bildenden Kunste-ra (Müncheni Képzőművészeti Akadémia) járt, és Karl Stauffer-Bernnél tanult. Művészeti tanulmányait Berlinben kezdte, ahol apja, Wagner Adolf egyetemi tanárként működött.
1885/86 telén: a berlini festőnő-iskolában Karl Stauffer-Bern tanítványa volt Schmidt Käthe-vel (később Kollwitz) együtt. Paczka Kornélia és Kollwitz Käthe ma a legkiválóbb két modern német, és különösen berlini, grafikus tehetség hírében áll. De míg az utóbbi teljesen Liebermann nyomán fejlődött és állandóan - igaz hogy nagy tudással - - a legdurvább proletárnyomorúság ábrázolásában merül ki, - még azután is, hogy ez a tárgy teljesen kiment a divatból, - - addig Paczka Kornéliát tisztán talentumának a lényege vezette abba az irányba, amelyet legtalálóbban inkább Klinger Max, mit Böcklin nevével jellemezhetünk.
Paczka Cornélia egyébiránt leplezetlenül beösmeri, hogy a Stauffer-féle iskolában, még teljességgel semmiféle valóságos művészi törekvésnek nem volt a tudatában. Schmidt Käthe ellenben már akkor teljesen tervszerűen dolgozott s a jövőt s annak követelményeit tisztán látta maga előtt. Mikor Paczka Kornélia kevéssel ezután egy ideig a müncheni Herterich-iskolában akarta magát tovább képezni, olyan nagynak tűnt föl előtte a két iskola közt való ellentét, hogy teljességgel nem tudta magát beletalálni. 1888-ban Rómába ment, s ez volt az a hely, mely belőle az első önálló művészi megnyilatkozást kiváltotta. Ez a "Mária mater consolatrix" című nagy rézkarc volt. Ennek a lapnak, mely annak idején mint valami meteor tűnt föl a német művészetben, az elemeit, sőt modhatnám annak tudattalan koncepcióját a fiatal művésznő lelkében még a hazájából hozta magával, de azért Olaszország, az ő misztikusan hangulatos templomaival adta meg az utolsó lökést a tényleges megvalósításhoz. Sikere is persze teljes volt, bár nem lehetett félreösmerni, hogy itt inkább arról volt szó, hogy egy nagy, merész, hatalmas, de a mellett nőiesen finom alkotó képzelet elementáris erejű rohamban diadalmaskodott a grafikus kifejezési modor eszközein, mintsem arról, hogy feladatát a mesterség szempontjából meg tudta oldani. És csakugyan, Paczka Kornélia minden útmutatás nélkül vette munkába ezt a nagyméretű lapot s főképpen Lalanne "Traité de la gravure a l'eau forte" című művéből tanulta meg a legszükségesebb teknikai tudnivalókat (1. Gronau Georg-nak a \\\"Graphische Künste\\\" című folyóirat XXI. évfolyamába a művésznőről írt tanulmányát a 104. oldalon). Németország legelső metszetgyűjteményei is megszerezték ezt a lapot, míg a hozzávaló, persze még kissé sajátszerű rajzvázlatok, melyek egy drezdai kiállításon voltak láthatók, az ottani állami gyűjteménybe jutottak be. Nagyon jól emlékszem még a napra, amikor az ottani igazgató a lapot ünnepélyes ábrázattal megmutatta nekem, aki Berlinből jöttem és akit tudatlanságom miatt ugyancsak megbámult. Mert bevallom, akkor hallottam először a művésznő nevét Lehrs Max ajkairól (l. ennek tanulmányát a "Pan" című folyóiratban, II. kötet, 55. oldal).1890-ben Wagner Kornélia az említett rézkarcot befejezte.
Rómába utazott továbbtanulni, és ott ismerkedett meg Paczka Ferenc magyar festőművésszel.
1890: Rómában kötött házasságot kötött Paczka Ferenc festőművésszel.
A pár Berlinben telepedett le.
Paczka Cornelia művészi pályája ettől fogva bár emelkedő vonalban, de nem egységes úton fejlődik. Eleinte inkább grafikával, később inkább festéssel foglalkozott, sőt az utóbbi években a plasztikával is megpróbálkozott. De azért törekvését és alkotását a maga egészében egy közös alaphajlandóság tartja össze. A grafika, a festés és a plasztika úgyszólván csak azok a szervek, amelyeknek a segítségével iparkodik művészi hatalmába keríteni azt a kincset, amely ifjúságától fogva szorongva és a napvilágra kívánkozva él a lelkében. \\\"Én - - mondja a művésznő szenvedélyes hangsúllyal magáról erős (és nem gyöngécske) forma-tartalmat hordozok magamban és azért küzdők, hogy életet öntsek bele, amit majd rajzolással (grafikusan), majd festéssel (képben), majd plasztikusan próbálok meg; alapjában véve ez mindig ugyanaz: egy lelki forma-tartalom, egy nekem látható neme az igazságnak, de nem \\\\"gondolat-művészet\\\", nem alakokba áttett szógondolat. Ezek kifejezési dolgok, kifejezése egy színről-színre látott igazságnak, amely után én minden irányban való végtelen nehézségek közt iparkodom, valami, ami bennem él, örök s amit nem elegendő tudásom ellenére is ki szeretnék hozni, ami bennem valami egységessé alakult, és amit mindig, mint az én legfőbb dolgomat érzek.\\\\" Egy művésznő, aki azt tudja, amit Paczka Kornélia tud, aki különösen a rajz és a szobrászat terén az eszközöknek és mindannak, a mit a legtágabb értelemben technikának nevezünk, ura, még pedig annyira souverain módon ura, mint alig van még egy másik az élő művésznők közül, egy ilyen művésznő, amikor lelki titkának a zárait fel akarja pattantam előttünk, tán beszélhet \\\\"elégtelen tudásról\\\\" anélkül, hogy őt a félreértés veszedelme fenyegetné. Én azt hiszem - - és ezt a szavai is mondják, az alkotásai is bizonyítják, - hogy éppen a túlhatalmas képzelettel és kedéllyel teljes fiatalkori koncepciók azok, amelyeket még eddig nem sikerült a maga énjéről teljesen, összhangzatos és művészi módon lehámoznia. És miután ő maga igy rámutat a \\\\"fődolog\\\\"-ra, arra a nagy és egyetlen célra, amely előtte lebeg és amelynek elérésére pihenés nélkül törekszik, ám kíséreljük meg, egyelőre akár az ő eszményképének a figyelmen kívül hagyásával is, azokat az étapé-okat meglátni, amelyeken meredek útja közben áthaladt, úgyszintén azt a sok szépet és pompásat, ami úgy \\\\"mellékesen\\\\" az útszélen elhullott.
Paczka Kornélia még Rómában hozzálátott, hogy egy egységes rézkarc-sorozatot alkosson, amelybe az imént említett \\\\"Maria mater con-solatrix\\\\" csak mint egy rész volt hivatva beleilleszkedni. Úgy tervezte, hogy ez a sorozat szimbolisztikus kifejezése legyen a nő lényének. Két, ebbe a sorozatba szállt és megkezdett nagy rézkarc (\\\\"A leány és a képzelet\\\\", \\\\"A nő a chaosban\\\\") tönkrement. Miután a művésznő a rézkarcot nem győzte egészséggel, abbanhagyta. E helyett még nagyobb tervre szánta rá magát és elhatározta, hogy ezt a témát hat kolosszális fesményben fogja megoldani. A festés teknikájában az ura által támogatva, ez a hatalmas megfestett szimfónia részben még Rómában, részben pedig az első berlini időszakban létre is jött, de befejezve nem lett. Eddig az egésznek csak egyes részletei kerültek a nyilvánosságra. Ezeknek a többször is megfestett képeknek egyes motivumait a művésznő ezenkívül már a nagy koncepcióból kisarjadzott önálló művekre is felhasználta. És mindezekhez a munkákhoz a részleges vázlatoknak és tanulmányoknak csodálatosan bőséges sokasága készült. És bárha le kell mondanom arról, hogy ennek a nagy sorozatnak a képeiről, amelyek eddig csak részben kerültek a nyilvánosságra és előttem is csak részben ismeretesek, ítéletet mondjak, mégis szabad tán kiemelnem azt a ragyogó rajzbeli erőt, mely a vázlatokból és a tervezetekből kisugárzik. A mozdulat-motívumok szinte végtelen sora bámulatba ejti az embert. A mindig másképen beállított csoportok mintha a képzelet kiapadhatatlan forrásából fakadnának. Emellett művészi törekvésének a központjában mindenkor a meztelen emberi test áll. Alig van még egy élő művésznő, aki, betekintést engedvén a rajzfüzeteibe, a legremekebbül megrajzolt aktoknak ilyen sokaságát mutathatná föl, amelyek hol krétával és szénnel nagy lapokra, hol kihegyezett ceruzával apró papirszeletekre odavetve: valóságos végtelen melódia az \\\\"Ember, az emberkék és az asszonykák\\\\" thémája fölött - lévén az utóbbiak, amint illik is, többségben. Ilyenkor látja csak az ember, hogy hányféle \\\\"állás\\\\", \\\\"fekvés\\\\" képzelhető és hogy az ember eddig még semmit se tudott.
A művésznő harmadszor is nekifogott ennek az egész lényét betöltő problémának a megoldásához, amikor egy óriási csészeformájú kutat tervezett, amelynek gazdag, plasztikus díszítésében akarta tisztultan kifejezésre juttatni azt, ami a képzeletében előtte lebegett. A szobrászat technikája úgylátszik semmi nehézséget sem okozott neki. Nem kellett küzdenie vele, mint a színnel. Persze egy mélyértelmű alkotásról van szó. És sok esztendő komoly munkájáról. A kút bronzban van gondolva. A minta gipszből van. És az alakokat — mint a kép mutatja — a művésznő a keménynyé vált gipszből akarja kifaragni. Ez, a kényelmes, agyagból való mintázással szemben, elragadó üdeséget, élességet és tökéletességet kölcsönöz neki. A hat dombormű közül, mely a kutat, annak a festett sorozatnak megfelelően, díszíteni hivatva lesz, az egyiket, mely részben már készen van és körülbelül egy méter széles lesz, a \\\\"Chaos\\\\"-t, képben is bemutatjuk olvasóinknak. Dante-szerű, látnoki fantáziával mutatja be ezen a művésznő előttünk ember-tömegek táncát, az emberi nemnek szemeink előtt felvonuló, szinte beláthatatlan vonulását: mint felhők gomolyognak a csoportok, szélvész kap bele a nagy kavarodásba, mint ködszalag vész bele a tömeg hullámzása a végtelenbe. Szinte álomszerű az egész, mintha egy egész világnak vágyakozása, epedése és sóhajtozása volna! Ez az összbenyomás. De az élesebben fürkésző szem legnagyobb meglepetésére, fölfedezi, hogy ez a látszólagos \\\\"Chaos\\\\" a legszabatosabban kidolgozott egyes tanulmányokból van összerakva, amelyek ott pihennek a művésznő mappájában, s amelyek közül egy ceruzarajzot olvasóinknak is bemutatunk. A motívumoknak szinte beláthatatlan gazdagsága tárul elénk. És én nem habozom kijelenteni, hogy ez a dombormű, mely persze megint csak egy része a nagy egésznek, előttem a legtökéletesebbnek látszik, amit csak a művésznő eddig alkotott. És elsősorban az indít engem erre az ítéletre, hogy itt elérve látom azt is, amit -mint fönnebb említettem — a művésznő mint fődolgot kíván szerepeltetni. Adja Isten, hogy ez a hatalmas alkotás necsak a minduntalan visszatérő gondoknak forrása legyen a művésznőre nézve, hanem egyúttal az erő forrása is, jobban mondva, az "Élet kútja", amelyben a képzelete és magasan szárnyaló elszántsága állandóan megifjodhassék.
Paczka Kornélia Berlinbe való visszatérésének első időszakában, Schvvartz Károlyné úrnő megrendelésére, két \\\\"Zene\\\\" és \\\\"Tánc\\\\" című dekorativ falfestményt készített, mely a megrendelő villájának a zenetermébe volt
szánva. Ez a két festmény rendkívül tiszta, kedves és költői modorban, mint pendant van megoldva. Derült, átlátszó, de amellett erőteljes szinei valami ünnepélyes vidám jelleget kölcsönöznek e két alkotásnak, mely mint a tavaszi levegő s mint az ifjanti jókedv hat az emberre. Egy, a nemes életöröm által felhangolt nemzedéknek zavartalan derültsége járja át ezt az alkotást. A táncképen, mint figyelő arcok, a megrendelő leánykáinak az arcképei is rajta vannak. Mindez valósággal férfias biztossággal van beállítva - - ez éppen az igazi művészi tudás, mely nem kutatja a nemet -az érzés azonban, mely a művet áthatja, hamisíttatlanul nőies, félreismerhetetlenül gyöngéd, asszonyias - - és ez jól is van így! Paczka Kornélia távol áll attól, hogy, mint költő-, író-, festő- vagy agyagot gyúró társnői közül sokan, mint férfias egyéniség akarjon a világ előtt szerepelni. Érzésében teljesen nőies. Csak az alkotásban, amely csak egy lehet s amelynél nem a nem határoz, veszi fel a versenyt. Az a végtelen báj, amely művészi megjelenéséből kisugárzik, nagyrészt viselkedésének ebből a becsületességéből és természetességéből fakad.
A \\\\"Vita beata\\\\"-ban a művésznő - - külsőleg tán Klinger nagy példáján felbuzdulva -megpróbálta festői és szobrászi tehetségét kombinálni. Hogy a keret fafaragásához legjobban illő tónust megtalálja, magát a képet háromszor is átfestette. Ez a mű, mely teljes befejezése óta sehol sem volt kiállítva, Büdesheimban, az Oriola grófi pár tulajdona. A \\\\"Deutscher Kunstverein\\\\" számára a művésznő ezután egy algrafiát csinált. Egyébiránt a \\\\"Csüggedő\\\\" című bronzalak — melynek motívuma a fönnebb tárgyalt vázlatból van merítve — volt a művésznő első tulajdonképeni plasztikai munkája, amelyhez a "Vita beata" figurálisan faragott kerete úgyszólván előtanulmányul szolgált.
Azóta, hogy Paczka Kornélia a nyarat rendesen Tolna-Szántón tölti, abban leli kedvét és örömét, hogy festői érzékét inkább abban az irányban fejlessze, amelybe őt az oldala mellett dolgozó ura vezette. Ő is a szántói menyecskéket és interieuröket testi (ezek közül egy piros parasztbútoros-kép Dessauban van), a kilátást villájuk pitvarából szép virágos- és konyhakertekre, és mint legsajátosabb különlegességét, csudálatosán őserejű felfogású virágcsendéleteket: parasztkorsókban és paraszttálakban illatozó s a pitvar párkányára állított virágokat, táj-háttérrel, teljesen fényben és levegőben fürdő virágokat. Plein-air tájképeket, pillanatnyi világítási hatásokkal. Egy olaszországi utazása alkalmával festette a magyar Szépművészeti Múzeumban lévő "Appenini táj" című képét.
Most pedig mindenekelőtt az arcképeire kell rátérnünk. Mesésen sikerült neki fivérének, dr. Wagner Frigyesnek 1900-ban készült és szélesen odavetett arcképvázlata, mely a fej tartalmát teljesen kimeríti. Szép sikert arattak a berlini kiállításokon ifjú sógornőjének, Margitnak életnagyságú arcképe, az ő szeretetreméltón sensitiv arcvonásaival és dús. de rövidre nyírott és amellett érdekesen fehéres hajával. Míg Jászai Mari arcképében, mely felfogásban nagyon is emlékeztet az urának fönnebb említett Jászai arcképére, mint utánérzésben, nem tudok zavartalan gyönyörűséget találni, annál jobban kielégített Kammererné kiválóan szép képmása.
De bármily sikerültek és jók legyenek is ezek a festett arcképek, a tehetség erejének a legerősebb gyökereit mégis csak a grafikus arcképeiben találom. Rajzolt, litografált, rézben karcolt és algrafikus arcképlapjain, a férfiakat ábrázolókon úgy, mint különösen a nőket ábrázolókon, Paczka Kornélia valóságos mesternek bizonyul. A hasonlatosság eltalálásában való szinte hihetetlen biztossággal a legfinomabb érzésű felfogást egyesíti. Akár kecses izlésről, akár érdesebb jellemzésről van szó, ezekől az elemekből, a legtisztább kivitellel párosulva, mely egyetlen vonásában sem árul el aggodalmaskodást, de viszont soha sem nélkülözi a legbecsületesebb törekvést, mindig olyan kép alakul össze, amelyben stílus van. A művésznő legsajátosabb egyéni stílusa. Ezekbcn a lapokban van fajbeliség. Teljesen eltekintve attól a finom, arisztokratikus fajbeliségtől és különösen női fajbeliségtől, amely a művesznőnek a megrendelők egyéniségében kínálkozott. A fényes sikereknek egész sorát jelzik a következő neveket viselő lapok: Radowitz Nadine kisasszony, Radowitz Elise Mária kisasszony, Revertera Anny grófnő, a kis Wodzicka grófnő, később Berlinben kezdődnek a kőrajzok és algrafiák, melyek az alkotás könnyedségének a fokozódásáról tesznek tanúságot: Maltzan grófné, Pückler grófné, Schulenburg grófné, Herrmann titkos taná-csosné, Schwartzné, Görgey, Richter tanár, Meitzen titkos tanácsos, Münsterberg városi tanácsos, a művésznő apja és Margit sógornője és sok más. Végre a művésznő algrafiá-ban a saját maga arcképét is elkészítette, az ő sötét, derült, világító szemeivel.
Pályáját grafikusként kezdte, új technikai találmányával (algrafia) keltett érdeklődést.
Berlinben élt, de a nyarakat Magyarországon töltötte.
Paczka-Wagner halálának pontos dátumát a források nem pontosították. Ez vagy "1930" vagy "1930 után" következett be.
A Deutsche Biographie szerint halálának dátuma 1943.
Mesterei: Karl Stauffer-Bern

Díjak, elismerések
1889: Paczka-Wagner Cornélia bronzérmet szerzett a Párizsi Exposition Universelle-n.

Kiállítások
1908: Nemzeti Szalon
1927: Nemzeti Szalon

Művei közgyűjteményekben
Magyar Nemzeti Galéria