Magyar-Francia festőművész, grafikus művész
Budapest, 1944. február 12. - Bry-sur-Marne, 2022. július 19.

Méhes László (Budapest, 1944. február 12. - Bry-sur-Marne, 2022. július 19.) magyar-francia festőművész, grafikus művész.
budapesti Képzőművészeti Gimnáziumban Visky Balás László tanítványa.
1967: Magyar Képzőművészeti Főiskola diploma; mestere: Bernáth Aurél.
1960-as évek végén részt vett az IPARTERV-kiállításokon.
1971: Kiállított először Párizsban, a Fiatalok Biennáléján.
1979-től Párizsban, illetve a fővároshoz közeli Torcyban él.
1992: Képzőművészeti magániskolát alapított (École des Languages de l Art Plastique de Torcy).
1961-1966: Még tanulóéveiben kialakította lírai, szürrealisztikus stílusát (Lacházi emlék, 1961), mellyel hamarosan a Csernus-féle szürnaturalizmushoz csatlakozott (Szentendrei háztetők, 1964). Önálló felületkezelési technikákat kísérletezett ki. Időközben az amerikai pop-art is hatott rá.
Szokásává vált, hogy miniatűr képeket festett, illetve festékmaradványokból, ásványokból, apró tárgyakból kollázsokat, kis üvegdobozokat állított össze.
Az 1968-as Iparterv-kiállításon tésztából és más efemer anyagokból készült objekteket állított ki (Lajoska, Lujza, Reflektor). Ugyanekkor tükrös akciót mutatott be.
Az 1970-es évek elején konceptuális műveket és akciófotókat készített, környezeti és társadalmi problémák (Gyeptégla oázis, 1970; Három meditáció a legkisebb térre, 1972), illetve a tűz és a víz témája foglalkoztatták (Tűz-víz akció); Paragrafuslágyítás, 1971).
1967-1975: 1967-től fest és rajzol hiperrealista képeket, melyek közül a Langyosvíz-sorozat (1970-től) magyar vonatkozásban radikális társadalomkritikai tettként is értékelhető, míg Franciaországban az első amerikai fotórealistákkal egy időben keltett feltűnést.
1970-es évek második felének női akt-torzói sajátos technikai megoldásukkal a hiperrealista látásmódot a transzparencia, a lenyomat és a festékszóró pisztoly hatásával ötvözik.
1979-1999: A franciaországi időszakban ez a technika folytatódik, kiterjedt a csendéletekre is, és a festőeszközök ábrázolása révén szimbolikus jelentésekkel telítődött (Elfelejtett paletta, 1981; Hommage pour les outillage).
1981-től "calicot"-kat is készít: két pálca között lazán kifeszített, alapozatlan vásznakra fest plakátszerű, pop-artos témákat (Aranyásók, 1992, Hot dog, 1998), ahol a szüzsé ellentmondásba kerül a lágy, pasztelles tónusokkal, finom fény-árnyék-hatásokkal (Nagy árnykép, 1999).
A négy legjellegzetesebb magyar újrealista, Méhes László, Lakner László, Baranyay András és Major János közül az első kettő megegyezik abban, hogy képeit gyakran a vászonra vetített dia után készíti; mindketten szeretik azokat a képi kontextusokat, melyekből kiolvasható, hogy az elsődleges téma maga a fénykép. Némileg különböző azonban, ahogy interpretálják a fotó által egyszer már "átszűrt" látványt.
Méhes László képeiről a felületes szemlélő el sem tudja dönteni, festmények-e vagy fényképek - a festő a kép keretét azonosítja a leképezett fénykép kivágásával, vagyis a fotószerűséget képen belüli eszközökkel éri el (érzékelteti a szemcsézettséget, az elszíneződést, többnyire szürke vagy szürkés tónusokban tartja az egész képet). A Hétköznap-on nemcsak a villamosablak reflexeit érzékelteti, hanem a kép alsó részén, látszólag teljesen indokolatlanul, kihagy egy fehér foltot, amivel azt is jelzi, hogy ez az eredeti színes fotó fényes felületének reflexe vagy elváltozása. Tehát a kétfajta képi logika összeütközik egymással.
A Langyosvíz-en a fényképezkedésre összegyűlt társaság egyik tagjának úgy vágja le a fejét, ahogy a kocafotósok szokták, és ez az ironikus gesztus már nemcsak egy látásmódot vesz célba, hanem egyfajta szemléletmódot is. A fényképszerűség legalább három vonatkozásban funkcionál: visszaadja a fényképezőgép egy szemmel látását (ezért érdekes az utolsó betűig híven lerajzolt Kartoték, mert ez is síkábrázolás ugyan, de természet után; a lap sarka által vetett árnyék fényképen nem jelentkezhetnék ilyen eltúlzott dekorativitással) ; a sematikus látásmódon keresztül bírálja az "elhájasodott", egyszempontú gondolkodást, és végül ironizál az 50-es évek sematizmusa fölött (lásd Építkezés).
Lakner László festésmódban, tematikában egyaránt eltér Méhestől - és abban is, ahogy a fotót képi környezetbe állítja. Az Egy zsák mag, az Akt-önarckép, a 68-as párizsi emlékmű, a néprajzi tárgyak "leírókartonjai" egyaránt alig színes, kissé olajzöldbe vagy barnába játszó fekete-fehér festmények, de ecsetkezelésük olyan nagyvonalú, hogy inkább azt a hatást keltik, mintha fényképnagyítások lennének, semmint utánozzák a fotó részleteit. Lakner tématára már csak azért is sokrétű (nem olyan koncentrált, mint a langyosságot, unalmat, hányingert festő Méhesé, hanem frivol, pop, dokumentatív, nosztalgikus, triviális, plakátszerű egyaránt tud lenni), mert nem szorítkozik a fényképpel azonosított festmény ambiguitására, hanem más leképezési formákat is alkalmaz modellként, melyeket mindig más és más szituációkba helyez, de egy festményként tételezett képhez viszonyítva. A Doszvidányija nemcsak egyszerűen katonák fényképét ábrázolja, hanem egy kivágott filmkockát; a Suba egy megfestett múzeumi leltárcédulán látható; a Lysoform nem csupán egy képeslevelezőlap felnagyított ábrázolása, hanem olyan festmény, mely egyszerre mutatja be a kártya mindkét oldalát; az Akt-önarckép alatt pedig ott szerepel, zsinórra akasztva a modellként szolgáló fénykép is. Laknert éppúgy mint Méhest az különbözteti meg a rokon törekvésű külföldiektől, (lásd az Akt-önarcképpel szemben Kosuth One and three chairs-ét), hogy míg azok semlegesítik és általánosítják a téma realitásértékét, addig ő először elvégzi a gondolati általánosítást, aztán az "itt és most"-ra aktualizálja.
Baranyay András fotó-képzőművész egy alkalommal szintén megjelent a kivágott filmkocka (Tenyérrészlet, 1968), ez azonban szinte véletlenszerű, mert az ő fotószerűsége az általánosabb "kivágás"-probléma függvénye. Baranyay egyaránt rajzol fotóról és emlékezetből (vetített dia után soha!) - ennek a megkülönböztetésnek önmagában még nem mindig van elvi jelentősége. A két leképezési rendszer azonban különös kombinációkban is jelentkezhet, pl. amikor egy fekete-fehér részletfotóra testszínű ceruzával rárajzol a művész ("kiszínezi" a fényképet), addig a fokig, míg a fotószerűség és a lazább grafikai fogalmazás mintegy egyenlő arányban van jelen. A testrész-kivágások származása: Baranyay már eleve egy leképezési rendszerből indult ki, régi festmények restaurálása során jött rá a megkutatott képfelület keskeny sávjából kibontakozó részlet expresszív erejére. Míg azonban ennek a gyakorlati eljárásnak a rész felől a kibontakozó egész felé kellett vezetnie, a művészi alkotás során megfordult a folyamat: Baranyay azért készít egész fotót, hogy segítségével egy részt rajzolhasson (amit néha még litográfiába is áttesz), ez a r ész viszont ismét egy egészbe kerül, de ebben az új képi összefüggésben állandó kétértelműség forrásává válik. A sík felületek közt megjelenő kézről nem tudjuk többé, hogy a papír felülete "előtt" vagy "mögött" van-e, a naturális bőrfelület ellentmond a belemetsződő elvont geometrikus síkidomnak stb.
A Kivágások más vonatkozását hozza előtérbe a Baranyay és Jovánovics György egyes művei közt fennálló nyilvánvaló analógia. A fiatal szobrászt, aki kimondott fotó-művet tudtommal egyáltalán nem alkotott, olyan szobrok problémája foglalkoztatta, melyeket csak egy nézőpontból lehet megszemlélni, éppúgy, mint a fotó nyújtotta látványt. Szerinte korunk nagy felvételei éppen ezért lehetnek olyan képi állandók gondolkozásunkban, mint egy sztereotip szentkép volt a középkorban. Az a szobra, mely az ilyen ikonérték modellezésének nyilvánvaló szándékával jött létre (Vagy-vagy. Extatikus cégér, 1971), ugyanúgy csak kivágáson keresztül nézhető meg, mint Baranyay kéz- és testrészletei.
Major János - a negyedik fotórealista - sokkal kevésbé tartja lényegesnek a látvány különböző áttranszponálási típusaiból adódó gondolati problémákat, mint e sorok írója. Sokat rajzol fénykép után, de ez számára valóban csak segédeszköz. Meggyőződése, hogy az embertől elválaszthatatlan az az öröm, amit egy élethű, részletgazdag kép láttán érez, csupán ezt az igényt akarja ő is munkáival kielégíteni. Nagyon egyszerű és őszinte program ez, de ha megnézzük pl. a Kun utcai tűzoltóság tornya c. rajzát, láthatjuk, hogy a megoldás sokkal bonyolultabb és rafináltabb, semhogy megállhatnánk az egyszerű érzéki élmény konstatálásánál. Ebben a természet után rajzolt kis képben, a látvány hihetetlen banalitásában és ürességében benne rejlik az egész "szocreál" művészet átélése és kritikája, s alkalmam volt azt is lemérni, hogy a rajz nyomán közismertté váló józsefvárosi motívumról készült fényképet (szintén Major felvétele) nagyon sokan a rajzról készült reprodukciónak(!) hitték. Major egy másik látszólag igénytelen rajzát, az Önarcképet (1969) azért érdemes szemügyre venni, mert rajta az egyik legősibb mechanikus leképező eszköz, a tükör jut központi szerephez. Amióta önarckép létezik, a festők mindig tükör segítségével készítettek magukról portrét - a kérdésben tehát nincsen semmi újszerű (bár azokról az analógiákról és különbségekről, melyek a fotó utáni és a tükör utáni rajzolás metódusa közt fönnállnak, egy kötetet lehetne összeírni). Major azonban a tükör fontosságát már azáltal is kiemeli, hogy furcsa módon egy ablakkeret alsó sarkába állítja, de az ablaküveg anyagszerűségéből semmit sem érzékeltet. Másrészt a többi Major-rajzokról jól ismert keserves-mulatságosan eltorzított, kigúnyolt arc néz velünk szembe, így a tükör a képen a művész egyik központi problémájának hordozójává - torzító tükörré válik.
Mesterei: Visky Balás László, Bernáth Aurél.

Díjak, elismerések
1995: a Salon de Maisons-Laffitte nagydíja

Egyéni kiállítások
1968 - Iparterv I., IPARTERV
1969 - Központi Fizikai Kutató Intézet Klub, Budapest
1972 - Csepel Galéria, Budapest
1973 - A.R.C., Musée d Art Moderne de la Ville de Paris
1977 - Óbuda Galéria, Budapest
1979 - G. Liliane Françoise, Párizs
1980 - Atelier 3, Párizs
1983 - Cité Internationale des Arts, Párizs
1985 - Exposition Banques et Sociétés Humaines I, Salon d Epargne, Párizs
1986 - Exposition Banques et Sociétés Humaines II, Espace Lyonnais d Art Contemporain, Lyon
1988 - G. Rié, Tokió
1989 - G. Asaga, Tokió
1992 - EuropArt, Genf
1998 - Salon d Automne, Espace Eiffel, Párizs (egyéni kiállító)
1999 - Műcsarnok, Budapest (kat.).

Válogatott csoportos kiállítások
1969 - Iparterv II., IPARTERV
1971 - Biennale de Paris
1972 - Galerie Lara Vincy, Párizs - Manipulation du Réel, Pujols - Galerie Quatre Mouvements, Párizs
1973 - Galerie Liliane Françoise, Párizs - AARP, Párizs
1975 - Nouvelles Acquisitions, Musée d Art Moderne, Centre Georges Pompidou, Párizs
1976 - Expozíció. Fotó/művészet, Hatvany Lajos Múzeum, Hatvan
1977 - Galerie Lometsch, Kassel
1979 - Galerie Liliane Françoise, Párizs
1980 - Iparterv, IPARTERV 1968-1980 - Goteborgs Konstmuseum, Göteborg
1982 - Jeune Peintre, Jeune Expression, Párizs - Galerie Marcel Bernheim, Párizs - Salon de Montrouge
1982-1985 - Salon de Figuration Critique, Grand Palais, Espace Tour Eiffel, Párizs
1985 - Salon de Maisons-Laffitte
1987-1990 - Salon de Marne-la-Vallée, Noisy-le-Grand
1989 - Hommage - Iparterv, I-III., Fészek Galéria, Budapest
1991 - Figuration Critique, Moszkva - Szentpétervár - Hatvanas évek, Új törekvések a magyar képzőművészetben, Magyar Nemzeti Galéria, Budapest
1993 - Új vásárlások, Magyar Nemzeti Galéria, Budapest - Variációk a pop artra - Fejezetek a magyar képzőművészetből, Ernst Múzeum, Budapest
1994 - Visky Balás László és tanítványai, Budapest Galéria, Budapest
1995 - Galerie Jean Castel, Párizs
1996 - Salon d Automne, Espace Tour Eiffel, Párizs
1997 - Olaj/Vászon, Műcsarnok, Budapest
1998 - A magyar neoavantgarde első generációja, Szombathelyi Képtár, Szombathely
1999 - Un Regard sur l art, Josas - Búcsú a XX. századtól, Magyar Nemzeti Galéria, Budapest.

Köztéri művei
pannó (1991, Laboratoire Pharmaceutique, Bouchara).

Művek közgyűjteményekben
Fondation d Art Contemporain du Limousin
Fondation de l Association des Amis du Centre Georges Pompidou, Párizs
Fondation Nationale Française d Art Contemporain
Hatvany Lajos Múzeum, Hatvan
Janus Pannonius Múzeum, Pécs
Kortárs Művészeti Múzeum/Ludwig Múzeum, Budapest
Magyar Nemzeti Galéria, Budapest
Musée d Art Moderne de la Ville de Paris, Párizs
Sárospataki Képtár, Sárospatak
Szombathelyi Képtár, Szombathely

Animációs filmek
Summa summarum, Pannónia Filmstúdió, 1979 [Kisfaludy Andrással]
Ez hetes?, Pannónia Filmstúdió, 1979 [Kisfaludy Andrással].

Irodalom
Dokumentum, Budapest, 1969-1970
Groh, K.: (összeáll.): Aktuelle Kunst in Osteuropa, DuMont, Köln, 1972
Opus International, 1973, vol. 44/45
Studio International, No. 3/1974
Kultermann, U.: Neue Formen des Bildes, Wasmuth, 1975
Sinkovits P.: Méhes László, Budapest, 1979
Szabadi J.: Hagyomány és korszerűség, Budapest, 1987
Beke L.: Méhes László (kat. bev., Olaj/Vászon, Műcsarnok, 1997)
Sinkovits P.-Rivais, J.: Méhes László (kat. bev., Műcsarnok, 1999).