Háy Károly László (1907-1961)
Életrajz
Abony, 1907. április 27. - Budapest, 1961. január 22.
Háy Károly László (Abony, 1907. április 27. – Budapest, 1961. január 22.) magyar festőművész, illusztrátor-, linóleummetsző-, grafikus művész, díszlettervező, művészeti író, egyetemi tanár.
Háy Gyula író (1900–1975) testvére.
1925-1929: Magyar Képzőművészeti Főiskola, mesterei: Csók István, Réti István, Vaszary János.
1927-től állított ki.
1929: Egyénileg először mutatkozott be.
1931: Az új művészeti áramlatokkal Berlinben ismerkedett meg.
Hazatérése után az illegális kommunista párt tagjaként röpcédulákat rajzolt, a Vörös Villamos, Vörös Tungsram, Ellenzéki munkás című illegális lapokat illusztrálta, ezért, illetve a Szabadság és Nép című kiállításon való részvételéért börtönbe került.
Többször – 1932-ben, 1934-ben és 1942-ben – bebörtönözték.
1934: Szocialista Képzőművészek Csoportja alapító tagja volt, majd a Független Színpad tagjaként dolgozott.
Festményeit, grafikáit expresszív hang, az aktualitásokkal való természetes azonosulás szándéka jellemezte.
Antifasiszta szellemiségű Német maszlag, török áfium című linóleummetszet sorozata.
1944: Szegeden ő alapította, szervezte meg a kommunista Szikra Kiadót.
1945-1946: egy éven át a kommunista párt központjában a kulturális alosztályt vezette.
1945 után is a sokszorosított grafika, különösen a linómetszés foglalkoztatta. Ezekben az években jelentős illusztrátori munkásságot fejtett ki, kezdetben Csokonai- és Petőfi-, majd modern műveket (Steinbeck, Déry Tibor) illusztrált.
1946–1948: Madách Színház díszlettervezője volt.
1945-1948: Szakírói tevékenységet is kifejtett a Szabad Nép kritikusaként.
1948–1952: Iparművészeti Főiskola díszlettervezés nyilvános rendes tanára.
1952–1955: Iparművészeti Főiskola díszlettervezés tanszékvezető egyetemi tanára volt.
Tervezett díszletet (Szerb Antal: Az ész bajjal jár, Nemzeti Színház,
1947; Csehov: Cseresznyéskert, Madách Színház, 1948; Moliere: Zsugori,
Madách Színház, 1948).
1953-1957: elsősorban a szolnoki művésztelepen szerzett élményei inspirálták, az 50-es években gyakran bemutatott tájrészleteket ábrázoló festményeket, grafikákat.
Az 1956-os forradalom eseményeire reagált Menetelők és kitántorgók című grafikai sorozatában.
Mesterei: Csók István, Réti István, Vaszary János.
Díjak, elismerések
1960: Munkácsy-díj
Egyéni kiállítások
1929: Mentor Könyvesbolt [Simon Blankával]
1931: Kovács Szalon [Nikolits Velizárral]
1947: Képzőművészek Szabad Szakszervezete
1960: Ernst Múzeum, Budapest [Farkas Aladárral]
1962: Emlékkiállítás, Damjanich János Múzeum, Szolnok
1975: Emlékkiállítás, Magyar Nemzeti Galéria, Budapest (kat.)
1978: Emlékkiállítás, Forradalmi Múzeum, Szombathely
Válogatott csoportos kiállítások
1948: Száz magyar művész, Fővárosi Képtár, Budapest
1948: Új magyar képzőművészet, Fővárosi Képtár, Budapest
1950-1955: Magyar Képzőművészeti kiállítások, Műcsarnok, Budapest
1955: Képzőművészetünk tíz éve, Műcsarnok, Budapest
1957: Magyar Forradalmi Művészet, Műcsarnok, Budapest
1959: Magyar rajz és akvarell, a XIX. és XX. században, Magyar Nemzeti Galéria, Budapest
1960: Harcos Művészet, Ernst Múzeum, Budapest
1965: Magyar képzőművészek a fasizmus ellen, Magyar Nemzeti Galéria, Budapest
1969: Derkovits és a Szocialista Képzőművészet, Csók Képtár, Székesfehérvár
1975: Szocialista Képzőművészek Csoportja kiállítása, Magyar Nemzeti Galéria, Budapest
1975: Tíz ország antifasiszta művészei, Manyézs, Moszkva
1976: Harminc Győzelmes Év, Budapesti Nemzetközi Vásár
1977: Újrealisták 1936-1977, Szombathelyi Képtár, Szombathely
Művek közgyűjteményekben
Damjanich János Múzeum, Szolnok
Magyar Nemzeti Galéria, Budapest
Szombathelyi Képtár, Szombathely
Irodalom
Pogány Ö. G.: Háy Károly László művészetéről, Irodalmi Szemle, 1947/6.
Gál Gy. S.: A valóság festője, Jövendő, 1947. május 29.
Kontha S.: A Szocialista Képzőművészek Csoportja jubileumi kiállítása, Társ. Szemle, 1964. július
Oelmacher A.: A szocialista képzőművészet nyomában, Budapest, 1975
Aradi N.: Munkásábrázolás a magyar képzőművészetben, Budapest, 1976
Készpénzért megvásároljuk Zsolnay kerámiáját