Magyar festőművész, grafikus művész
Szombathely, 1894. április 13. - Budapest, 1934. június 18.

Derkovits Gyula (Szombathely, 1894. április 13. – Budapest, 1934. június 18.) posztumusz Kossuth-díjas magyar festőművész, grafikus művész.
1894: április 13-án, Szombathelyen megszületett Derkovits Gyula József.
1907: A szombathelyi elemi népiskolában befejezi iskolai tanulmányait.
1910: Asztalosként dolgozó apja maga mellé veszi inasnak. Korán kezdett rajzolni, majd egy címfestő festeni tanította.
1913–1914: Segédként dolgozik a családi műhelyben.
1914: Az első világháború kitörésekor önként jelentkezik katonának. A frontharcokban tüdőbajt kapott, és sebesülése miatt bal karja béna maradt, ezért .
1915: Bal karján súlyos sérülést szerez. Bécsbe kerül kórházba, ahol gyakran látogatja a Szépművészeti Múzeumot.
1915: Sebesülése miatt hadirokkantnak nyilvánították és leszerelték.
1916: Pestre költözött édesapja halála miatt, ahol asztalos-segédként dolgozott.
1917: A munka mellett, festeni tanul a Lónyai utcai, majd a Lehel téri és az Akácfa utcai szabad-iskolákban. Novemberben felkeresi Kassák Lajost, aki Kernstok Károly művésziskoláját ajánlja a figyelmébe.
1917-től a Székesfővárosi Iparrajziskola esti aktrajz-tanfolyamát, majd Podolini-Volkmann Artúr magániskoláját látogatta.
1916-1918: főleg ceruza- és tusrajzokat készített. Munkái még jórészt iskolai alakrajzi stúdiumok, de jegyzetfüzeteiben már ekkor feltűnnek a mindennapi városi élet nagyfokú szociális érzékenységgel megformált jelenetei (Zsákhordás, 1917, magántulajdon; Utcai harc után, 1918, Magyar Nemzeti Galéria).
1917: Ma szerkesztőségében kiállították rajzait. Ezután Vedres Márk javaslatára Kernstok Károly szabadiskolájában sajátította el a festészet és rézkarc ismeretét.
1918: tavasszal első műve szerepelt az Otthon Írók Körének egy kiállításán. Bátyja, Jenő biztatására felkereste a Népszava szerkesztőségében Bokányi Dezsőt, aki a pályakezdő művészt megismertette Bölöni György kritikussal és Vedres Márk szobrásszal.
1918–1919: 1918 őszétől egy tanéven át a Haris közi Képzőművészeti Szabadiskola növendéke volt, ahol Rippl-Rónai József, Vedres Márk és Kernstok Károly korrigált.
Megismerkedik későbbi feleségével, a modellként dolgozó Dombai Viktóriával.
1919: Tanácsköztársaság hónapjaiban nyáron a Kernstok nyergesújfalui művésztelepén dolgozott. A Nyergesújfalun töltött nyáron nyílt első ízben lehetősége elmélyült tájábrázolásra.
A tanácskormány bukása után visszatér Budapestre és a Népszínház utcában bérel lakást.
1920: júniusban házasságot kötött Dombai Viktóriával, a Haris közi és nyergesi iskola modelljével.
1920: autodidakta módon elsajátította az olajfestés technikáját, és Kmetty János műtermében a grafikai sokszorosító eljárásokkal is megismerkedett.
1920: Elkészíti a Pandämonium című litografált mappát. Az év telén rendszeresen dolgozik Kmetty János műtermében.
1920-1922: Nagyigényű, immár olajfestésű aktos kompozíciókban összegződnek a tanulóévek akt- és tájtanulmányai. E kompozíciók expresszív kubizáló formanyelvükben még jórészt a Nyolcak festészetéhez kötődnek, de az Árkádia-téma megjelenése már a Szőnyi-kör művészi eszményeivel mutat rokonságot. Az elveszett Édenkert vagy Aranykor eszményi harmóniáját megidéző művek összefoglaló darabjai a Koncert (1921, Magyar Nemzeti Galéria) és a Nagy fa alatt (1922, Magyar Nemzeti Galéria). A művész prófétai, romantikus szerepvállalása tükröződik önportréiban, különösen a Süveges önarcképen (Magyar Nemzeti Galéria).
1921: Az év utolsó hónapjaiban a külföldre utazó Szobotka Imre felajánlotta neki a műtermét, így nagyobb kompozíciók festésére akkor nyílt alkalma. Szobotka Imre műtermében fest.
1922: November 19-én a Belvedere Galériában nyílik meg első gyűjteményes kiállítása, ahol bemutatja korai főműveit, a Koncert, a Nagy fa alatt és az Utolsó vacsora című festményeket is. 1922-ben a Belvederében rendezett gyűjteményes kiállításával zárult első festői korszaka. 
1920–1922: a mitologikus-archaikus Árkádia-képek ideális világának tragikus ellenpontjaként értelmezhetőek a biblikus kompozíciók. E művek összegző darabja az Utolsó vacsora (1922, Magyar Nemzeti Galéria).1923: júniusban Bécsbe utazott, és feleségével együtt Bécsben telepedtek le. Kezdetben Derkovits Gyula bátyja nyújtott nekik segítséget, majd Hoselitz Ernő textilgyáros nyújt számukra rendszeres anyagi támogatást.
1924: Tavasszal részt vesz az osztrák művészeket összefogó szervezet, a Hagenbund kiállításán. Gyakran foglalkozik sokszorosított grafikával, de a freskófestés területén is kísérleteket folytat.
1925: Február 25-én önálló kiállítása nyílik a Weihburg Galériában, ahol közönség elé kerül bécsi éveinek legmegrázóbb alkotása, a Halottsiratás. 1925-ben Bécsben mutatta be Menekülők c. festményét.
1925: Májusban a budapesti Mentor könyvkereskedés rendez képeiből tárlatot.
1926: Az év elején visszatér Budapestre, s lakást bérel az Üllői úton, majd Újpestre költözik.
1926: januárban hazatérve tavasszal szerepelt a KUT művésztársaság harmadik kiállításán.
Élet és halál című festményét megvásárolja a Szépművészeti Múzeum, Kintornások című képe pedig elnyeri a Gonda Illés-díjat.
1923-1926: Bécsben készült műveiben a német expresszionista festészet hatása mutatkozik. A bécsi korszaka tárgyválasztásában és festői formanyelvében egyaránt jelentős változásokat hozott. Vélhetően a német expresszionizmus erősödő hatására korábbi kubizáló-stilizáló látásmódját markánsabb karakterformálás, barnára redukált színtónus, a drámai hatást fény-árnyék kontrasztokkal és merész képkivágatokkal fokozó stílus váltotta fel. A gyors egymásutánban bekövetkezett személyes családi tragédiákat a halál-képek sorozatában dolgozta fel. A bátyját és sógornőjét egy fa alatt profán Ádám és Évaként ábrázoló Élet és halál (1923, Magyar Nemzeti Galéria) még az előző évek szimbolizmusának folytatója, ám az alakok erőteljes sötét erővonalakból kibomló masszív testisége már egy új szemléletmód hordozója. Testvéreiről rajzolt ravatalképei és korábbi háborús halálélményei a konkrét helytől és időtől elvonatkoztatott, ugyanakkor részleteiben végletesen reális, a kora középkori siratás-képek érzelmi intenzitását megidéző Halottsiratásban (1924, Magyar Nemzeti Galéria) összegződnek.
1927: Szeptemberben az Ernst Múzeum csoportkiállításán 41 művel szerepel. Az Ernst Múzeumban kiállított műveit a szakmai körök nagy elismeréssel fogadták.
1927–1929: első budapesti korszak két nagy vezértémája az utca és az otthon. Az utca-képek egyik csoportján a külvilág kaotikus forgatagként jelenik meg. A téma rézkarcban és olajfestményként is kivitelezett 1927-es változatai (Utca, 1927, Magyar Nemzeti Galéria) James Ensor, George Grosz vagy az olasz futuristák horizont nélkül, meredek rálátással, átlós tengelyű mozgással szerkesztett infernális tömegjeleneteivel mutatnak rokonságot.
Az utca-képek másik csoportja a külvárosi mindennapokat felelevenítő életképek, kikötői rakodómunkásokat, piaci jeleneteket rögzítő kompozíciók (Külvárosi részlet, 1929, lappang; Halászok, 1929, lappang; Baromfivásár, 1929, lappang). A húszas évek viszonylagos megnyugvása és anyagi biztonsága a külvilág nyers forgatagával éles ellentétben álló otthon képeiben kap formát. Az ide kapcsolódó enteriőrök, csendéletek és kettős önarcképek az otthont a rend, megnyugvás és szerelem békés szigeteként mutatják fel. Újdonságot jelent e művek tömör, sziluettes, a korábbi felülnézetet elhagyó, jellemzően barna-kék színtónusokra koncentrált, önmagában is jelentést hordozó, feszes kompozíciós szerkezetbe foglalt látásmódja. A következő években nagy szerepet játszó átvágásos kompozíciók a kettős önarcképek körében tűnnek fel, ezúttal az erőt, teremtő alkotást és intellektust képviselő férfi és a megnyugvást hozó, vegetatív, emocionális létezést jelképező nő kettősségében (Én és a feleségem, 1927, Magyar Nemzeti Galéria; Szőlőevő, 1929, Magyar Nemzeti Galéria; Mi ketten, 1929, magántulajdon). Az életet adó, meleg női testiség feleségéről készült lírai aktképeiben ölt képi formát (Hajnal, 1929, lappang). A több változatban megfestett, kollázsként is kivitelezett Halas csendélet (1928–30, Magyar Nemzeti Galéria) a hal hagyományos szakrális szimbólumát, valamint az óra, kés, tányér és számolócédula profán jelképeit modern memento mori kompozícióvá egyesíti.
1928: Az év végén feleségével együtt a Hunyadi tér 10. számú házba költözik. A titkos találkozóknak helyet adó lakás bérleti díját az illegális kommunista párt fizeti.
1928-1929: Bécsi politikai élményeinek hatása megkésve jelentkezett festészetében. Ebben az időben kapcsolódott be intenzíven az illegális kommunista párt munkájába.
1929: Elkészíti grafikai munkásságának főművét, az 1515 c., a Dózsa-féle parasztfelkelés által ihletett fametszetsorozatot. Októberben újabb gyűjteményes kiállításon mutatja be műveit a Tamás Galériában.
1930: Az év második felében felajánlják számára a római ösztöndíjat, amit visszautasít.
Szeptember elsején részt vesz a szakszervezetek által szervezett, utcai harcokba torkolló munkástüntetésen. Itt szerzett élményei több művét inspirálják, melyek közül a Kenyérért című festmény emelkedik ki.
1930-1931: határozott cezúrát jelez az életműben. Egyik nagy képcsoportját a bebörtönzés, kilakoltatás, az otthon elvesztésének személyes tragédiája a korábbinál is mélyebb és hitelesebb drámaisággal telíti Derkovits Gyula műveit. Az 1930-ban festett Végzés (Magyar Nemzeti Galéria) az otthon-képek záródarabjaként egy, a megelőzőeknél is radikálisabb szociális tematika kezdetét jelenti. A kettős arcképek kint és bentre hasadt két pólusú, de egy képtérbe sűrített világrendje a nyitott ablak előtt a kilakoltatási parancsot olvasó házaspár kettősében és a tűzfalra vetülő macska baljós árnyképében jelenik meg. Ugyanez a képi megoldás adja a vázát a nincstelenek és jogtalanok, valamint a rend és törvény képviseletében fellépő csendőrök konfliktusára alapozott kompozíciók sorozatának (Éhesek télen, 1930, magántulajdon; Téli ablak, 1930, Magyar Nemzeti Galéria; Téli viharban, 1931, Magyar Nemzeti Galéria).
1931: Felhalmozott lakbérhátraléka miatt a festőt és feleségét kilakoltatják a Hunyadi téri lakásból. Derkovitsot az intézkedés során tanúsított magatartása miatt hat hónap felfüggesztett börtönre ítélik.
1930–1934: másik nagy képcsoportját az utcai összeütközéseknek, brutális rendőri megtorlásoknak emléket állító terror-képek (Kenyérért, 1930, Magyar Nemzeti Galéria), ill. a tüntetési tömegjeleneteket ábrázoló tollrajzok alkotják. 1930 körül ~ újfajta, groteszk hangot üt meg a hatalom jellegzetes karaktereit kifigurázó sorozatában (Halárus, 1930, Magyar Nemzeti Galéria; Aukció, 1930, magántulajdon; Telefonáló, 1931, Magyar Nemzeti Galéria). Az uralkodó osztálynak a trianoni Magyarországon szokatlanul merész és kíméletlen szatírája a weimari Németország, ill. a Neue Sachlichkeit (új tárgyiasság) politikailag elkötelezett irányzatának olyan képviselőivel rokonítja ~ művészetét, mint George Grosz, Otto Dix vagy Max Beckmann. E kompozícióiban a fotó- és filmművészet megoldásait idéző megosztott képterek, merész átvágásokkal szabdalt totálok és premier planok, a kirakatok, tükrök és ablakok tükröződései a képsíkon a valóság számos rétegét olvasztják eggyé. Színhasználatában megjelenik a szakrális és profán összefüggésekben egyaránt használatos arany és ezüst. Az utolsó évekre ~ erősen rétegzett kompozíciói letisztulnak, egyszerűsödnek, kevés figurára koncentráltak (Kivégzés, 1932, magántulajdon; Téglahordó, 1932, Magyar Nemzeti Galéria). Lemondva a tartalmi és képi rétegzettségről, munkásképeinek kizárólagos tárgya a monoton fizikai erőkifejtés (Hídépítők, 1932, Magyar Nemzeti Galéria; Csónakosok, 1933, Magyar Nemzeti Galéria). Késői képein egyeduralkodó, mindent átható létszimbólummá válik a tél, mint a nélkülözés és otthontalanság szűnni nem akaró állapotának megtestesülése (Híd télen, 1933, Magyar Nemzeti Galéria). A hideg ellenpontjaként jelentkezik az életösztönt és gondoskodást hirdető anyaság témája (Anyaság, 1933, magántulajdon). Utolsó műve, amelyen még halálos ágyán is dolgozott, hóesésben didergő nőt ábrázol (Fázó asszony, 1934, lappang).
Utolsó festészeti korszakát Végzés (1930), Alvó (1932), Kivégzés (1932), Vasút mentén (1932), Anya (1934) c. művei képviselik. 1931 körül Dózsa-sorozatát rézkarcba vitte át. A nyomor és betegség korán vetett tragikus véget életpályájának. Derkovits Gyula művészete az expresszionizmus nagy áramlatába kapcsolódott, de élete utolsó éveiben teljesen egyéni formanyelvet teremtett magának, a szigorú képszerkesztés, a lírai színvilág és az ihletett emberábrázolás remek ötvözetét.
1932: Visszaköltözik Újpestre.
1932: Októberben kiállítása nyílik a Tamás Galériában, ahol a bemutatott 26 alkotás között olyan főművek találhatók, mint a Dinnyeevő, a Vasút mentén és a Rézkarcoló önarckép. Pénztelensége miatt modellnek jelentkezik a Képzőművészeti Főiskolán.
1933: Februárban elnyeri a Szinyei Merse Pál Társaság Nemes Marcell által alapított tájképfestészeti díját. Nyáron Újpestről a Munkácsy Mihály utcába költöznek. Egyre gyakrabban alkalmazza képein a fémszíneket, elsősorban az ezüst porfestéket.
1934: Az év elején a Műcsarnokban kiállítják a Híd télen című alkotását, melyet márciusban megvásárol a Fővárosi Képtár. Utolsó művein az anyaság témáját dolgozza fel.
1934: A börtön és a folyamatos nélkülözések miatt egészségi állapota rohamosan romlott. Június 18-án tüdőgyulladásban felesége karjai között hal meg.
1934: Októberben az Ernst Múzeum rendezte meg posztumusz emlékkiállítását.
Sajátosan egyéni művészetet alakított ki a modern nyugat-európai stílusirányzatok (főleg az expresszionizmus, a kubizmus és a konstruktivizmus) mentén.

Díjak, elismerések
1932: Szinyei Merse Pál Társaság tájképdíja
1948: Kossuth-díj I. fokozata (posztumusz)
1955: Derkovits Gyula képzőművészeti ösztöndíj pályakezdő képzőművészek számára, ma is él.
„Derkós”-nak lenni rangot jelent a szakmában. Belépőnek tekinthető egy sikeres művészpályához. A díj tehát, amellett, hogy anyagi támogatást nyújt a megélhetéshez, biztosítja a nyugodt alkotómunka feltételeit, azért is nagy jelentőséggel bír, mert ez a művészi pálya során elsőként kapható állami kitüntetés.

Kiállítások
1929: októberben a Tamás Galériában gyűjteményes kiállítás
1930: októberben a Tamás Galériában gyűjteményes kiállítás
1929: Csendélet tokajival
1932: Belvedere Szalon
1934, 1948, 1954, 1965: Ernst Múzeum (posztumusz)
2014: Magyar Nemzeti Galéria „Derkovits – A művész és kora (posztumusz)
2019: Molnár C. Pál Múzeumban Kortársak – sorstársak? (posztumusz)
2022: Bibliamúzeum - Kapcsok és kötelékek által...  (posztumusz)

Irodalom
• Ártinger I.: Derkovits Gyula, Budapest, 1934
• Körner É.: Derkovits Gyula, Budapest, 1968, 3. kiadás.