Almár György (1895-1974)
Életrajz
Magyar festőművész, grafikus művész, bútortervező, építészmérnök
Budapest, 1895. március 2. – Budapest, 1974. január 16.
Almár György [eredetileg Fränkel György] (Budapest, 1895. március 2. – Budapest, 1974. január 16.) építész, iparművész, festőművész, grafikus művész, bútortervező, építészmérnök.
Felesége Veszprémi Lili (1901–1982) zenepedagógus, gyermeke Almár Iván (1932) csillagász, űrkutató.
Szülei Fränkel Lipót kisvárdai születésű ügyvéd és Rosenthal Gabriella voltak. Korán kezdett el festeni, már gyerekkorából maradtak fenn képei.
Érettségi után bevonult katonának, aztán tüzérként végigharcolta az első világháborút.
1920: a budapesti József Műegyetemen szerzett építészmérnöki oklevelet.
1921-1923: Berlinben dolgozott. Itt eleinte festészeti tanulmányokat folytatott, később Bruno Paul építészeti irodájában helyezkedett el, ahol módja nyílt megismerkedni a modern funkcionalista belsőépítészettel.
1923: hazatért, és Ligeti Pál irodájában dolgozott közel két évig.
1924: önállósította magát, saját tervezőirodát nyitott.
1927: lakásművészeti terveit (Fiora Margit kerámiáinak társaságában) a Mentor könyvesbolt kiállításán mutatta be. A Mentor könyvkereskedés körül szerveződő modern művészeti csoport mellett a KÚT (Képzőművészek Új Társasága) és a Magyar Műhely-Szövetség munkájába is bekapcsolódott.
1928. július 21-én Budapesten házasságot kötött Veszprémi (Rothauser) Arnold és Garai Fáni, Alice (Lili) nevű lányával.
1932: a Magyar Műhely-Szövetség a Kézművesipari Kiállításon saját tervezésű, költséghatékonyan megvalósítható és funkcionálisan újszerű, egyterű családi házat mutatott be. Az épületet Beutum János tervezte, a bútorokat pedig Almár György.
1930-as évek: Almár György elsősorban kisebb épületek, családi házak és bútorok tervezésével foglalkozott, a korszerű lakberendezéssel kapcsolatos elképzelései, tervei több szakkönyvben jelentek meg az 1930-as években. Komplex szemléletére jellemző, hogy bútortervezés mellett dekoratív falfestéseket, fali tapétaképeket is készített.
1945: A második világháború után az Építéstudományi Intézet, az Építésügyi Minisztérium, majd a Lakóterv munkatársa lett.
Szerkesztője volt (Major Máté mellett) az Építés–Építészet című folyóiratnak.
1955: nyugdíjba vonult, és életének hátralevő közel két évtizedét a festészetnek szentelte. Természetközeli tájképek, csendéletek után lépésről lépésre tért át az absztrakt ábrázolásmódra. Festőművészként számos hazai és külföldi kiállításon szerepelt.
1968: alapítója, majd élete végégig elnöke volt az Építők Műszaki Klubjában működő Művészetbarátok Körének.
1965-1974: Festői kiteljesedése már idős korára következett be. A kiteljesedés széles íveket húz: realisztikus ábrázolásmódja egyre absztraktabbá válik, de olyannyira apró lépésekben, hogy műveinek teljességét áttekintve szinte beavatásban részesülhetünk, hogyan párologhatnak el részletek, sallangok a markáns, belső lényegiség kiemeléséig, és ez a – még egy-egy tárgyra vonatkozó – lényegiség hogyan oldódhat tovább a “Nagy Egész” közös nevezőjében.
A mindent átható szakralitás felismerése kormányozza az úton, életszemléletben pedig a derű és a humor.
Művészete nem akad el a koncepcionális megvalósítások csapdájában, hanem eleven és érzékeny marad, olyan ember megnyilatkozásaként, aki hosszan érlelt és lelkiismeretes vallomástételnek tekint minden ecsetvonást.
Festői életműve több mint ezer kép, főművét a halála előtti években alkotta meg. A harminc tablóból álló sorozaton elképzelt, földönkívüli tájakat elevenít meg.
1986: Kozmikus tájak sorozatát a budapesti Planetáriumban állították ki.
Mestere: Autódidakta
Művei közgyűjteményekben
Magyar Nemzeti Galéria
Miskolci Galéria
Szombathelyi Képtár
Készpénzért megvásároljuk Zsolnay kerámiáját